Mágus illúzióshow

Támogatás

A Mágus show idén 7 bűvös alkalommal kerül bemutatásra, reményeink szerint több, mint 2000 néző előtt. Ebből 2 alkalom jótékonysági előadás lesz: az idősek világnapján a nyugdíjasokat, december 24-én pedig a Magányosok Estéje alkalmával a magányos- és rászoruló embereket szórakoztatjuk, hogy elfelejtsék kicsit a gondjaikat.

A show színpadra vitele, bemutatása és kommunikációja kb. 6.000.000 Ft-ba kerül.
Ismerve a mai jegyárakat és a színházi jegyértékesítési esélyeket a show csak a jegyárbevételből sajnos nem finanszírozható.

Mivel a Mágus olyan színpadi műsorra kísérlet, amelyre Magyarországon az 50-es évek óta nem volt példa, ezért várhatóan nagy érdeklődés fogja kísérni a sajtó részéről is. Ezt támogatjuk meg széles körű kommunikációval.

A show bemutatásához szponzorra van szükségünk. Olyan, a kultúráért és az illúzióért elkötelezett partnert keresünk, aki látja korunk szellemi válságait és igyekszik maga is tenni azért, hogy többek legyünk egyszerű fogyasztóknál. Ezért is fordulunk most Önhöz a képernyőn keresztül. Anyagi vagy médiatámogatása a show reklámértékén felül óriási segítség lenne egy ősi, de sajnos majdnem elfelejtett szakma továbblépéséhez. A bűvészeknek ma már az érdektelenséggel, a felfújt kóklerekkel és a mozifilmek trükkjeivel szemben kell harcolniuk. Az Ön segítségével megmutathatjuk: a minőség a bűvészetben is többet ér az egyszerű csalásnál.
Lépjen velünk kapcsolatba...


Internetes reklámok


Ha szívesen elhelyezi saját weboldalán, blogjában, iwiwes oldalán, stb. a MÁGUS showról szóló információt, akkor ezeket a képeket használhatja.
A Letöltés oldalon találja őket letölthető verzióban (és még egy pár variációt), de innen is kimásolhatja.
A kép beillesztésekor a kép melletti kódot is lehet alkalmazni.
Ha van ilyen lehetőség az oldalán, akkor rendelje hozzá a képhez az alábbi linket: http://magus.buvesz.net

Köszönjük a segítséget!


234 pixel széles 60 pixel magas
A sávban található kódot kell kijelölni és a weboldalába bemásolni.



468 pixel széles 60 pixel magas
A sávban található kódot kell kijelölni és a weboldalába bemásolni.


bűvész
120 pixel széles 240 pixel magas
A sávban található kódot kell kijelölni és a weboldalába bemásolni.


További bannerek itt...

Személyes támogatás - a legnagyobb érték...

Ha szívesen támogatod a MÁGUS show bemutatását, akkor kérlek, hogy tégy meg egy dolgot:
1. Írd be a lenti mezőkbe az e-mail címed, és a neved és kattints a "KÉREM A LEVELET" gombra!

2. Küldünk Neked egy levelet, amiben a showról írunk. Továbbítsd ezt a levelet minél több ismerősödnek, hogy ők is tudjanak a MÁGUS egészestés illúzióshowról.

Itt találod a mezőket, köszönjük a segítséget - és szeretettel várunk a showra.

Neved:
E-mail címed:
 


Támogatói jegyek

Műsorunk jelentős cégek sokmilliós támogatása nélkül kerül bemutatásra, ezért, ha úgy érzi, hogy szívesen támogatja a hiánypótló egészestés illúzióshowt, akkor vásárolhat támogató jegyet. Ezek a jegyek a páholyokba szólnak, áruk 10.000 Ft (az egész páholyé, ami 4 db hely 30.000 Ft). A jegy "melléklete" egy kis meglepetés a műsor szünetében. Ilyen támogatói jegyet az itt található űrlap kitöltésével rendelhet.
Lui mágus

Mágus illúzióshow támogatók




Mágus show támogatók



Mágus bűvész show


... .*.